Az önismeret első lépései
Az önismeret sokak fejében valami elvont, elméleti dolog, amit majd akkor csinálunk, ha lesz rá időnk. Pedig az önismeret leginkább megfigyelés. Az, hogy megállsz egy pillanatra, és megkérdezed magadtól: mit érzek most? Miért robbantam fel emiatt? Ez rólam szól, vagy a helyzetről? Ebben a cikkben olyan konkrét, hétköznapokban is használható első lépéseket mutatunk, amikkel el lehet indulni, és azt is megmutatjuk, mikor érdemes egy szakembert is bevonni a folyamatba.
Bálint egy hétköznapi reggelen felrobbant a párján azért, mert az valami apróságot tett, vagy nem tett. Mosatlan csésze, elkésett válasz, valami ilyesmi. Aztán ott állt a folyosón, és nem értette, mi történt vele. „Miért volt ez ennyire fontos? Miért lettem ilyen dühös egy semmiség miatt?”
Ez az a pillanat, amit sokan ismernek. Nem a nagy, látványos összeomlások, hanem azok a kisebb robbanások, amik után marad egy furcsa zavartsági érzés, hogy „én voltam az, aki ezt csinálta?”
Az önismeret nem arról szól, hogy minden érzésed okát megmagyarázod. Hanem arról, hogy elkezdesz figyelni rájuk.
Az önismeret nem elvont fogalom
Valahogy az önismeret szó köré kialakult egy olyan misztikus burok, mintha az valami mély, filozofikus munka lenne, amihez évek kellenek, és valószínűleg egy hegyi elvonulás is jól jönne mellé. Nem erről van szó.
Az önismeret a mindennapi élet apró megfigyeléseivel kezdődik. Azzal, hogy észreveszed: feszült vagy, mielőtt belép valaki a szobába. Azzal, hogy megfigyeled, bizonyos mondatok miért szúrnak, mások miért nem. Azzal, hogy tudod, ha éhes vagy, ingerlékenyebb leszel, de ezt nem veszed ki a párodnál.
Ezek nem nagy dolgok. De ezek az önismeret épülőkövei.
Konkrét első lépések
Az érzések megnevezése
Az egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb gyakorlat az, hogy ha valami megmozgat, megállsz egy másodpercre, és megpróbálod megnevezni, mit érzel. Nem elnyomni, nem „feldolgozni”, csak megnevezni.
„Most dühös vagyok.” „Most szomorú vagyok.” „Most szorongok valamin.”
Ez sokaknak furcsának tűnik, mert ritkán csináljuk. De a megnevezés önmagában csökkenti az intenzitást. Kutatások is alátámasztják, hogy ha szavakat adunk az érzéseinkhez, az idegrendszer kevésbé éli meg veszélyként azt, ami belülről jön.
Naplóírás, de nem úgy, ahogy gondolod
Naplóírás hallatán sokan arra gondolnak, hogy minden este hosszasan kell írni, szépen, összeszedetten. Ez nem kötelező. Egy-két mondat is elég. „Ma reggel feszült voltam a megbeszélés előtt. Nem tudom miért, csak éreztem.” Nem kell megmagyarázni, nem kell megoldani. Csak leírni.
Ha visszanézed néhány hét után, nagyon sokszor meglepő mintákat veszel észre magadban.
A testi szignálok figyelése
A testünk rengeteget tud rólunk, és sokszor hamarabb jelez, mint az elménk. Görcsbe megy a gyomrod mielőtt belép a főnököd? Összeszorul a mellkasod, ha valaki bizonyos dolgot kér tőled? Ezek nem véletlen reakciók. Ezek jelzések.
A testi szignálok figyelése nem misztikum, inkább egyszerű kíváncsiság. „Mi történik a testemmel ebben a helyzetben?”
- Figyelj a lélegzetedre feszült pillanatokban, visszatartod-e?
- Vedd észre, mikor feszülnek be az állkapocsizmaid
- Figyeld meg, mikor és miért változik az evési, alvási ritmusod
- Kérdezd meg magadtól: hol érzem ezt a testemben?
„Az önismeret nem azt jelenti, hogy mindig tudod, ki vagy. Azt jelenti, hogy elég kíváncsi vagy magadra ahhoz, hogy néha megkérdezd.”
Mikor érdemes szakembert bevonni?
Az egyéni munka, a naplóírás, a megfigyelés nagyon sokat tud adni. De vannak helyzetek, amikor a saját gondolataink körei körbeérnek, és nem jutunk előrébb. Amikor ugyanazok a minták ismétlődnek, de nem értjük, miért. Amikor valami régi, nehéz dolog visszatér, és nem tudjuk, mit kezdjünk vele.
Ilyenkor nem a gyengeség, hanem a bölcsesség az, ha valaki másikat is bevonunk. Nem azért, mert nem vagyunk képesek egyedül, hanem mert van, amit együtt jobban lehet látni.
Ha úgy érzed, szívesen néznéd meg valakivel együtt, mi van belül, csapatunk szívesen vár. Nem kell tudni, hol tartasz, és mi is elég neked. Elég az is, ha csak valami megmozdult benned, miközben ezt olvastad.