A gyász szakaszai: mi történik bennünk egy veszteség után
Hozzátartozó halála, válás, szakítás, betegség vagy a munkahely elvesztése: mind veszteség, és mind feldolgozásra vár. Kovács Tímea végigveszi, mi történik a sokk utáni hetekben, milyen testi tünetek járhatnak vele, meddig tart az átdolgozás, és mikor érdemes segítséget kérni.
Nem szeretünk arra gondolni, hogy minket veszteség érhet, mégis életünk során sajnos találkozunk velük. Hozzátartozónk vagy kedvencünk halála, válás vagy szakítás, egy súlyos betegség vagy a munkahely elvesztése mind veszteségként jelentkezik az életünkben, így nem mindegy, hogyan dolgozzuk fel ennek a fájdalmát.
A sokk és a tagadás
Ha hirtelen kapunk halálhírt, vagy hirtelen szenvedünk el szakítást, munkahelyi leépítést, vagy egy váratlan betegség lép fel, hirtelen sokkszerű állapotba kerülhetünk. Ilyenkor erős bennünk a tagadás, szinte el sem akarjuk hinni, hogy ez velünk történt.
Hozzátartozó halála esetén a temetéssel járó intéznivalók sokszor annyi elfoglaltságot adnak, hogy nincs is időnk azzal foglalkozni, hogy valójában mit is érzünk, csak automatikusan tesszük a dolgunkat, szinte elidegenedve saját magunktól, mintha egy másik világban lennénk.
A gyász során akit vagy amit elveszítettünk, nem létezik többé. Itt a fájó hiánnyal, adott esetben bűntudattal kell megküzdenünk, meg kell találnunk újra a helyünket, az egyensúlyunkat a megváltozott helyzetben. Ez természetesen hosszú folyamat, mely szakaszokra osztható.
Szakaszok, de nem menetrend
Elisabeth Kübler-Ross szakaszelmélete talán a legismertebb a gyászfeldolgozás elméletei közül. Ő az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás egymásra épülő fázisait különítette el. Ugyanakkor fontos tudni azt is, hogy minden gyász egyedi és megismételhetetlen. Hiba lenne magunkról azt várni, hogy pontosan ennek megfelelően zajlik le ez a fájdalmas folyamat.
Az érzelmi hullámvasút a temetés után
Az igazi érzelmi hullámvasút szerettünk halála esetén általában a temetés utáni időszakra tehető. Lehetünk dühösek, érezhetünk bűntudatot, és az érzéseink akár óráról órára is változhatnak. Érdemes ilyenkor ezt elfogadni, és hagyni, hogy megéljük őket.
Ebben a szakaszban változhat a gondolkodásunk, regresszióba kerülhetünk, adott esetben előfordulhat hallucináció vagy akár a megőrüléstől való félelem is. Lehetünk szórakozottak, vagy nagyon gyorsan döntünk, vagy akár döntésképtelenek is lehetünk. Válhatunk visszahúzódóvá, lehetséges, hogy csak a kétszemélyes beszélgetéseket preferáljuk a nagyobb társasággal szemben.
Ebben az időszakban jelentkezhetnek testi tünetek is, mint a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, a gyomor összeszűkülésének érzete vagy a gyengeségérzés. Néhány tünet akár tartóssá is válhat.
Az átdolgozás
Később, az átdolgozás során a tünetek intenzitása csökken, elkezdünk emlékezni az elhunytra, előjönnek a szép emlékek is. Racionálisan már el tudjuk fogadni a történteket. Ebben az időszakban mindazt, amit a halott jelentett, a személy beágyazza újonnan kialakuló énstruktúrájába.
Olyan cselekedeteket hajthatunk végre, amit az elvesztett szerettünk kedvelt. Ez a fajta kereső magatartás a gyászolót felkészíti a veszteség elfogadására. Azokat a képességeket, amiket a halottra vetített ki, most belsővé teszi. Ez az időszak is hónapokig tarthat.
Ahogy fokozatosan adaptálódunk az új helyzethez, úgy érzéseinkben és emlékeinkben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy mellette már képesek vagyunk a megfelelő életvitelre. Az elhunyt belső emlékképpé válik a külső létező helyett. Ilyenkor a gyászoló már tud a halottról a reménytelenség és kilátástalanság érzése nélkül beszélni, bűntudat nélkül örülni az élet szépségeinek, tudja, hogy képes folytatni az életét. Már a kifelé fordulás, a jövő felé irányulás dominál, szociális kapcsolatai megújulnak, megszűnnek a testi tünetek, új szerepeit adaptívan képes betölteni.
Sikeres gyászmunka esetén a személy úgy érzi, hogy élete folytatható. Új világlátása, új énképe alakul ki. Számos dolog, amit a szeretett személy vagy lény halálával elveszettnek hitt, újra kirajzolódik.
Amin a legtöbb múlik: a környezet
A gyászoló közvetlen környezetén nagyon sok múlik. Elsősorban a közvetlen környezetétől jövő társas támogatásra van a legjobban szüksége. Fontos, hogy családtagokkal, barátokkal tudjon beszélgetni az érzéseiről, az elhunyttal való kapcsolatáról. Ezek a beszélgetések hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyászoló az elhunyttal kapcsolatos emlékképeit, érzéseit integrálni tudja, és megfelelően alkalmazkodjon az új helyzethez.
Mikor érdemes segítséget kérni?
Természetesen nem minden esetben zárul a gyászmunka sikerrel. Ha úgy érezzük, hogy elakadtunk, túlságosan hosszú ideig tart az izoláció, a szociális kapcsolatok beszűkülése, vagy épp ellenkezőleg, úgy élünk tovább látszólag, mintha mi sem történt volna, vagy túl hosszú ideig állnak fenn tünetek, érdemes segítséget kérni.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, keress bennünket bizalommal. Nem kell egyedül megtalálnod a válaszokat.
Kapcsolódó cikkek
Ha ebben a témában segítséget keresel, Ambrus Ildikóhoz fordulhatsz.